4. fejezet: Komoly? *

Néhány percnyi lökdösődés, furakodás után megpillantottunk egy magas férfit. Ő hívta magához a lányokat, akik autogrammot akartak kapni. Odasiettünk, minél közelebb. Aztán elindult a férfi és a seregnyi lány. Nem tudom merre mentünk. Nem láttam semmit.
Az első sorba álló lányok sikítozni kezdtek. Valószínű meglátták Justint.
- Nem látok semmit! - aggódott Viebs. Ő volt a legalacsonyabb közülünk, amit mindig is utált és valószínűleg attól félt, hogy a magassága miatt nem lát semmit.
- Mi sem látunk semmit - nyugtattam.
A terem egyre jobban kiürült és több, mint egyórányi várakozás után végre mi kerültünk sorra. A gyomromban pillangók repdestek.
- Sziasztok lányok! - köszönt Justin. Nekünk.
- Szia - csak ennyit bírtunk kinyögni.
- Hé! Álljatok mellé! - kiabálta a fotós.
A hangra feleszméltem. Egyből Justin mellé álltam és magam mellé húztam még Bettyt. Jus másik oldalára állt Regi és Viebs. JB átkarolta a vállunkat, ami óriási melegséggel töltött el.
A fotós fényképezett, aztán még a zsebünkbe gyűrt papírokra kértünk aláírást. Tovább kellett mennünk, a következő rajongók jöttek.
- Nagyon örültem hölgyeim - ezekkel a szavakkal köszönt el tőlünk Jus. Meglepődtem. Az előttünk lévőknek, akiket láttam, nem mondott semmit. Ettől még csak boldogabb voltam.
Odamentünk, ahhoz a pulthoz, ahol a képeket nyomtatták. Megkaptuk a sajátunkat és miközben elindultunk valamerre azt nézegettük.
- Nincs is olyan rossz fejem rajta - mondta Regi.
- Szerintem annyira jó lett - szólalt meg Betty.
- Engem nem érdekel, hogy nézek ki. A lényeg h Justinnal vagyunk - örvendeztem.
- Jó fele jövünk? - kérdezte Viebs. - Sehol egy biztonsági őr.
- Lehet, hogy rossz fele jöttünk. De biztos a folyosó végén van egy hátsó kijárat. Ott is jó lesz kimenni - mondtam.
Tovább mentünk előre a képeket nézegetve. A folyosó vége fele járhattunk, amikor minden elsötétült. Sikítozásokat hallottunk. Csak azt észleltem, hogy valaki hirtelen elrohan mellettünk.
- Most mi van? - kérdezte Regi.
- Nem tudom! - válaszoltam.
- Lehet, hogy elment az áram - mondta Betti.
- El tudom képzelni. Ez Magyarország - szólalt meg Viebs is.
- Lányok, gyertek! Lehet, hogy ez a kijárat. Itt találtam egy ajtót - mondtam.
Mind a hang után jöttek. Nyitottam az ajtót és bementünk valahova. Nem kimentünk az épületből. Ugyanis nem csapott meg a hűvös levegő.
- Hol vagyunk? - kérdezte Viebs.
- Azt hiszem ez mégsem a kijárat - válaszoltam.
Beljebb sétáltunk és tapogatóztunk.
Aztán hallottuk, hogy magunk mögött nyílódik az ajtó.
- Maradj itt! Megnézem mi történt - mondta egy hang. Az ajtó újra becsapódott. Nem tudtuk, hogy mit csináljunk. Megszólaljunk vagy maradjunk csöndbe.
- Khm - köhögtem egyet. Egyszer úgyis kiderült volna, hogy ott vagyunk.
- Ki az? - kérdezte a sötétség. Az a hang annyira ismerős volt. De nem akartam elhinni. Nem lehetett, hogy Justin öltözőjébe sétáltunk be.