7. fejezet: Városban.*

Sziasztok.! : ) Ez egy átvezető rész... de azért remélem tetszik.sok embert megismerhettek a lányok életében.: ) A hangulatom megváltozott miközben írtam a fejit... más okokból... és ez a rész vége felé meg is látszik. ez a sok szerelmes cucc... gondolom sejtitek hogyan változott a hangulatom..

- Hallo? - szóltam bele.
- Szia Bella! Brad vagyok.
Brad a legjobb fiúbarátom. Imádom a srácot. 5 éve ismerem, akkor költöztek ide és én voltam az egyetlen, akivel össze tudott barátkozni. Eleinte... Most már sok barátja van természetesen. Mi kizárólag barátok vagyunk. Soha nem volt köztünk több. Ő olyan nekem, mintha a bátyám lenne. Ráadásul 3 évvel idősebb nálam. Mellette mindig biztonságban vagyok és ezt a szüleim is tudják. Mellette nem féltenek...
- Ó, szia Brad. Te meg milyen telefonról hívsz? - kérdeztem.
- Dylan új mobilt vett tegnap, aztán arról. Az enyémet elvette anyu, mert nagy lett a számlám. El is mentheted ezt a számot - mondta unottan, majd vidámabb hangnemre váltott.- Na de azért hívtalak, hogy nem jöttök ki városba?
- De persze kimegyünk. Mikor?
- Amint elkészültetek gyertek! - nevetett.
- Jó jó, sietünk - nevettem én is.
- Akkor ott. Szia Hugi.
- Szia Bátyó.
Letettem.
- Hova megyünk? - kérdezte Regi miközben twitterre pötyögött valamit.
- Brad hívott városba. Szóval gyerünk öltözni.
Viebs azonnal a fürdőbe indult, Regi kapcsolta a gépet, Betty nekiállt öltözni és pedig szinte belebújtam a szekrényembe ruha után kutatva.
Végül egy egyszerű farmer és egy világoskék ujjatlan mellett döntöttem. Június közepe volt, de az idő nem olyan fényes. Még egy pulcsit is magamra kaptam.
Kb. háromnegyed óra alatt sikerült elkészülnünk. A többiek az előszobába mentek én szóltam még anyának, hogy elmentünk.
- Amúgy ki lesz ott? - kérdezte Viebs.
- Nem tudom. Dylan biztos. Az ő telójáról hívott Brad. Az övét elvette anyuja. Dylan meg újat kapott.
- Igen? És milyet? - szólt közbe Regi.
- Azt nem mondta, de majd most kiderül.
Kb. 10 perc alatt fel is értünk és egyből megpillantottuk az egyik padnál Bradet, Dylant és még két alakot.
- Jajj ne! Nick is itt van - dörmögte Viebs.
Felnevettünk. Viebs nem szerette Nicket, ellenben Nick imádta Viebst. Teljesen bele volt zúgva. A két alak közül a másik Jason. Ő olyan csöndes gyerek. De nagyon jól deszkázik.
- Sziasztok! - köszöntek egyszerre.
Visszaköszöntünk. Nick szeme már is Viebsen. Én leültem a padra Brad mellé és hozzábújtam. Ő átkarolta a vállamat. Sok kívülálló, aki nem ismert egy párnak gondolt minket, de nem érdekelt. Imádtam Bradet. Kb. két fejjel magasabb volt nálam és háromszor belefértem volna az ölébe. Nem volt dagadt, csak erős. Folyamatosan kondizott és haverjaival sokszor játszott amerikai focit vagy kosaraztak.
- Na mi van csajszi? - kérdezte. - Milyen volt a konci?
- Fantasztikus - válaszoltam.
A lányokkal elmondtuk nekik is, hogy mi történt.
Leesett az álluk.
- Az nem semmi - nyögte ki Brad.
- Ugye? De aztán jönni kellett, mert apa már aggódott.
- Most nehogy már emiatt szomorkodj. Találkoztál Justin Bieberrel - nézett szemeimbe.
Felsikítottam, jelezve, hogy nagyon is boldog vagyok. Sokan a fő téren rám néztek, hogy még is mi bajom.
- Veletek mi van? - kérdezte Betty.
- Dylan, meg akarom nézni az új telód! - mondta Regi.
Dylan előhúzta a zsebéből az új... iPhone-ját.
- Hűha. Ez nem semmi - nevettem.
- Hehh, jól megy - fűzte hozzá Betty.
- Hadd ni, hadd ni! - mondta egyszerre Viebs és Regi.
- Héj, héj! Csak óvatosan! Két évig ki kell tartania - húzta vissza kezét Dylan.
- Jó, persze, vigyázunk rá. Csak add már ide! - nyafogott Viebs.
Megkaparintották és teljesen "belebújtak".
- Srácok! Nem megyünk fel a lépcsőhöz deszkázni? - szólalt meg Jason.
- Srácok? És velünk mi lesz? Azért hívtatok fel minket, hogy itt hagyjatok? - kérdezte Betty tetetett felháborodással.
- Ohh, bocsi. Khm.. - köszörülte meg a torkát Jason. - Hölgyem lenne szíves elkísérni a lépcsőhöz, hogy nézze, ahogy deszkázok?
- Ezek után? Még meg kell gondolnom - játszotta Betty a sértődöttet. Nick, Brad és én pedig csak kuncogtunk a jeleneten.
- NŐK! - rázta meg a fejét Jason.
Betty felállt, pöckösen elment Jason előtt, aki csak lesett.
- FÉRFIAK! - mondta Betty.
Nem bírtam tovább. Szakadtam a röhögéstől.
Felálltunk és utána indultunk, a lépcső felé. Jason a deszkájára pattant és így gyorsan beérte Bettyt, majd mikor elgurult mellette a seggére csapott.
- Áá - sikított fel barátnőm. - Jason Alexander Whale! Ezt még megkeserülöd - kiabált utána.
Azt hiszem rosszul fogalmaztam, mikor azt mondtam, hogy Jason egy csendes gyerek. Csak általában az, de ha kitör belőle a másik énje...
Igaz az is, hogy legtöbbször Bettyvel viselkedik így. Tavaly, egyszer majdnem össze is jöttek. Egy házibuiliba voltunk és Jason már nem volt igazán magánál és ott smároltak. Csak nem lett belőle semmi, mert Jason nem emlékezett semmire, nagyjából. Betty meg nem akarta felhozni a témát. Azóta általában így "civakodnak".
Mi, lányok és Brad, felültünk a lépcsőre, Jason, Nick és Dylan pedig a lépcső előtti nagy placcon deszkázni kezdtek.
Regi és Viebs az iPhone kameráját próbálgatva vették fel Jason ügyes mozdulatait.
- Brad, te hogy-hogy nem...? - kérdezte Betty.
- Anyám a deszkámat is elvette. Két hétig - válaszolta és hátrakönyökölt a következő lépcsőfokra.
- A mobilt mennyi időre? - kérdeztem.
- 3 hét. Nem tudom, hogy bírom ki addig.
- De ugye a gépről nem?
- Nem. Sikerült rávennem, hogy legalább arról ne.
- Te jó ég! Mekkora számlát csináltál?
- Nem arról van szó... Most csak 13ezres lett. Inkább azért akadt ki, mert megígértem előzőnél, hogy nem lesz 10esnél magasabb.
- Nem vagy eszednél - hordtam le.
- Jó tudom. Ne csesztess még te is. Különben is. Egy részt te vagy az oka.
- Még is miért?
- Mert mindig nekem kell hívni téged és te annyit tudsz beszélni.
Mellkason vágtam.
- Aúú. Ezt mért kaptam? - nyafogott.
- Csak - morogtam.
Felnevetett.
Előre néztem és két nem kívánatos személyt pillantottam meg.
- Ajj - nyögtem fel.
- Mi az? - kérdezte Betty és Brad egyszerre.
- Nicole és Hannah - morogtam.
Ők voltak az "ellenségeink". Mindig valami rosszat terjesztettek rólunk és keresztbe tettek nekünk. Ráadásul most Nicole rá van kattanva Jasonra, amit Betty nagyon nem néz jó szemmel. Ez a két nőszemély simán elmehetett volna utcalánynak. Mindig miniszoknya, tűsarok. Igaz, állandóan a márkás cuccokba villogtak, de akkor is. Túlságosan is felvágtak azzal, hogy gazdagok a szüleik.
- Jajj, ne foglalkozzatok már velük - mondta Brad.
- Ne? - háborodott föl Betty. - Nézz csak rá! Mekkora elszántsággal és nagyképűséggel tart már megint Jason felé.
- És téged ez miért zavar?
- Brad, anyud az eszed is elvette? - kérdeztem.
Még mindig nem esett  le neki.
- Na jó. Én ezt nem nézem tovább - mondta Betty. Felállt és elindult vissza a pad felé.
Nicole már ott ölelgette Jasont...
- Még mindig nem érted? - fordultam Brad felé.
Megrázta a fejét.
- Gondolkozz! Tavaly... tavaszi szünet... házibuli... Betty... Jason... smároltak.
- Óóóó. Már értem. De akkor anno a Betty nem akart semmit.
- Azt te csak hiszed! El nem tudod képzelni, mennyire fájt neki, hogy Jason nem emlékezett semmire.
- De nemtett semmit Érte....
- Áhh. Brad, hagyjuk... Ezt te nem értheted.
- Közbe fáj, hogy ennyire rossz felfogásúnak gondolsz..
- Én nem gondollak rossz felfogásúnak, csak nem értheted mit érez egy nő...
- Ebben igazad van... És veled? Minden rendben? Olyan régen beszéltünk már úgy...
- Én rendben vagyok - mosolyogtam.
- Akármennyire is mosolyogsz, ez nem volt túl meggyőző.
- De komolyan én jól vagyok, csak...
- Csak?
- Tegnap óta van bennem egy furcsa érzés. A Justinnal való beszélgetés óta.
- Figyelj Bells, ne agyalj rajta annyit. Csak szerencsések voltatok, hogy véletlenül ott termettetek.
- Brad, én nem hiszek a véletlenekbe. Mindaz véletlen lenne, hogy megkaptuk a VIP jegyeket, így bejutottunk  az autogramosztásra is és utána meg az Ő öltözőjében kötöttünk ki?
- Hugii. Ne zúgj bele kérlek. Egy órát, ha beszélgettél vele. Még csak nem is kettesben.
- De olyan mintha már ezer éve ismerném.
- Ne felejtsd el, hogy ő csak egy tinisztár és azért hiszed, hogy ismered, mert nap mint nap bújod a netet és róla olvasol mindenféle jó dolgot. Ő sem tökéletes, a net és az újságok csak hazudnak.
- Na jó, ezt hagyjuk. Megyek leállítom Nicole-t - álltam fel.
- Bella. Miért akarsz mindent helyre rakni? Kicsit foglalkozz magaddal. Neked is vannak érzéseid.
- Tudod milyen vagyok... Magamba feldolgozom őket.
- De erről le kéne szoknod.
Mintha meg sem hallottam volna mentem tovább. Ideges léptekkel haladtam Jasonék felé.
- Ha megbocsátasz Nicole - mondtam és kiszedtem a kezei közül Jasont és arrébb húztam. - Még is mi a francot művelsz? - kérdeztem tagolva.
- Most miért? Nicole odajött és hát.. jó nő...
- Te nem vagy eszednél. Nézz már rá. Ez egy ribanc. Csak nekünk akar rosszat. Most épp Bettynek.
- Mi? Én ezt nem értem. Azzal, hogy odajön hozzám miért tenne rosszat Bettynek?
- Áá. Utálom a férfiak agyát - morogtam inkább csak magamnak.
- Én meg a nőkét, de ez most mellékes szerintem.
- Figyelj... Amint Nicole ölelgetni kezdett Betty fogta magát a padhoz ment és leült háttal. Gondolkozz. Kapsz egy percet.
Valóban gondolkozóba esett. Úgy fél perc után...
- Ennyi elég volt. Azt hiszem megyek és beszélek vele - jelentette ki.
- De ne bántsd meg, mert akkor bemosok egyet...
- Észben tartom - mondta miközben már barátnőm felé igyekezett.
Én utána Viebsékhez lépkedtem Most már Nicket és Dylant kamozták. Közben Brad kölcsönvette Jason deszkáját és csinált pár trükköt. Nicole és Hanna fogták magukat és felültek a lépcsőre. A nap kezdett lemenni és a városban egyre többen jelentek meg...