8.fejezet: Fordulatok*

Bocsi, bocsi ezerszer, hogy késtem. Ígérem többet ilyen nem lesz. Mindig betartom a kiírt időpontot. A részhez nincs hozzáfűzni valóm..: ) Remélem tetszik, bár sok izgalmas dolog még nincs benn.: )) Írjatok komiit. : ) puszii.

Mikor már teljesen besötétedett és felkapcsolódtak a lámpák a srácok abbahagyták a deszkázást. Betty és Jason már fél órája beszélgettek, de nem tudtam levenni semmit. Csak néha-néha pillantottak egymásra, úgy beszélgettek.

-         Mi az Bella? – kérdezte Viebs. – Olyan feszültnek tűnsz.

A lépcsőn ültünk, a lehető legmesszebbre Nicole-éktól, a fiúk néhány haverjukkal beszélgettek, akik időközben érkeztek.

- Csak idegesít, hogy Betty és Jason már fél órája ott ülnek egy helyben, alig mozognak és beszélgetnek – válaszoltam. – Akkor legalább üvöltöznének egymással… akkor legalább tudnám, mi az ábra.

- Jajj, nyugi! Megoldják. Már nem ovisok – mondta Viebs.

- Közbe az ovisoknak könnyebben megy egy eszmecsere – morogtam.

Regi és Viebs felnevettek.

-         Ne röhögjetek! Borzasztóan idegesít, hogy nem tudom, mi történik!

-         Engedd már el magad! Itt vagyunk városba és szórakozni jöttünk – szólt rám Regi.

-         ÁÁÁ – sikítottam és felugrottam, ahogy Bettyékre néztem. Aztán befogtam a számat és visszaültem, de felszabadultam. Csak azt láttam, hogy Jason megfogja Betty állát és megcsókolja. Barátnőm persze nem ellenkezett.

A Fő-téren sokan rám néztek, ismét, de aztán nem foglalkoztak velem. Nicole-ra néztem, aki majdnem felrobbant dühében.

- Te meg mit sikogatsz? – kérdezte Brad, mikor jött vissza mellénk Nickel és Dylannel.

- Betty és Jason… ott az előbb… smároltak – ujjongtam.

Brad csak a fejét rázta. Hihetetlenül tudtam mindig is örülni dolgoknak, amit Brad nem mindig értett. Egyszer például azért kezdtem el visongatni, mert egyik alkalommal, amikor átjött hozzánk egy hupikék körömlakkal állított be, ugyanis nagyon jól tudta, hogy rajongok a lakkokért. Viszont arra nem számított, hogy emiatt úgy ugrok a nyakába, hogy elesünk…

Hangulatom ismét nagyon vidámra váltott és nagyon odakívánkoztam Bettyékhez.

-         Ne akarj most odamenni! Hagyd őket – túlságosan is ismert Brad.

-         Én nem… Ő kér valaki fagyit? Én megkívántam – jött hirtelen ötlettől vezérelve. A fagyizó ugyanis az a pad mellett volt, ahol újdonsült párocskánk csücsült.

- Én kérek! - jelentkezett Viebs és Regi.

- Én meg elkísérlek - mondta Nick. Szúrós szemmel ránéztem. - Ennyi fagyit nem tudsz elhozni egyszerre - mentegetőzött.

- Jó, gyere! - mondtam. Feltűnő lett volna elutasítani, ugyanis logikus volt, amit mondott. Elindultunk, némán mentünk egymás mellett. Az út felénél tartottunk, mikor Nick megszólalt.

- Bella - rákaptam a fejem. - Nem tudod Viebs mit gondol rólam?

Meglepett. Nickkel soha nem beszéltem ilyen dolgokról.

- Őőő - dadogtam. - Őszinte leszek. Viebs nem mutat különösebb rajongást érted.

Arca nagyon elszontyolodott. 

- De, ha esetleg nem nyomulnál ennyire - folytattam. - Próbáld ki. Menj oda más lányhoz beszélgetni stb. Láttam például Rickit feljönni. Ő úgy gondolom nem bánná, ha flörtölnél vele egy kicsit. Majd megnézem milyen reakciót vált ki Viebs-ből - kacsintottam.

Kicsit vidámabb lett.

- Naa, ha tudom, hogy ennyire elmegy a kedved...

- Ne! Örülök, hogy az igazat mondtad. Pont ezért akartalak téged megkérdezni...

- Akkor meg éledj fel és csináld meg, amit mondtam. 

- Oké. Köszi Bella.

- Nincs mit, ahol tudok segítek. De cserébe légyszi gyere oda velem Bettyékhez.

- Jó, jó - nevetett.

Megvettük a fagyikat, egy csoki-vaníliát, egy citrom-rágógumit és egy puncs-sztracsit. Utána gyors Bettyékhez lépkedtem, ők rám néztek én meg csak vigyorogtam.

Elnevették magukat. 

- Jajj, úgy örülök nektek!!

- Hallottuk - mondta Jason mosolyogva. Elpirultam.

- Ígérem, többet nem sikogatok ma.

Szorosan össze voltak bújva és Jason átkarolta Bettyt. Annyira édesek voltak együtt...

- Na jó. Mi most megyünk. Majd, ha egy időre kiromantikáztátok magatokat, gyertek vissza köreinkbe.

Bólintottak.

Elindultunk és akkor megpillantottam Rickit.

- Ricki! - kiabáltam, igaz, azt még nem találtam ki, hogy milyen indokkal keresem. 

- Bella, mit csinálsz? - kérdezte Nick. - Még nem vagyok kész. És itt ez a fagyi.

- Jajj dehogyisnem Nick. Legyél férfi - mondtam. - Azt a fagyit meg add ide. 

Valahogy a kezembe nyomta a harmadik fagyit is. 

Ricki , szerencsénkre, épp egyedül volt.

- Sziasztok - köszönt kedvesen. Szerettem őt. Aranyos volt és egyáltalán nem nagyképű, annak ellenére, hogy mindene megvolt és egy hodály nagy házuk volt.

- Szia - köszöntem. - Te meg hogy-hogy egyedül? - ugrott be a kérdés.

- Most találkozok, majd Sarah-val, de még van negyed órám.

- Értem - mondtam és közbe észrevehetetlenül Nick lábába rúgtam.

- Ricki, csinos vagy ma este - mondta zavartan.

- Ohh, köszönöm - pirult el. - És milyen volt a koncert? - fordult felém.

- Fantasztikus, majd elmesélem, de most mennem kell, mert elolvadnak a fagyik. Nick te maradj és szórakoztasd Rickit, amíg ide nem ér Sarah - vigyorogtam.

- Bella... - szólt még Nick, de nem fordultam vissza csak törtettem vissza a lépcsőhöz. A csajok kezébe nyomtam fagyijukat és elégedetten visszaültem a helyemre. 

- Csak nem bírtad ki, hogy odamenj - rázta fejét Brad. - És mit tudtál meg?

- Most már biztosan tudom, hogy együtt vannak - jelentettem ki.

- Mert ez innen nem volt elég nyilvánvaló...

- Jól van. Haggyá' - böktem oda.

- Hol van Nick? - kérdezte Viebs.

- Meert? - néztem rá felvont szemöldökkel. 

- Csak kérdeztem. Feltűnt - vonta meg vállát, de láttam rajta, hogy igenis érdekli.

- Ja jó - mondtam. - Amúgy Rickivel dumál.

Végig figyeltem az arcát és láttam, ahogy megfeszül. Átültem mellé és a fülébe suttogtam.

- Nyugi, nincs köztük semmi.

- Mi? - nézett rám. - Én nem...

- 8 éve ismerlek. Ismerem az arcod minden rezdülését - mosolyogtam. - Ráadásul még szép pár is lennétek.

- Miről van szó? - szólt közbe Dylan. 

- Pasik, Dylan, nem hiszem, hogy téged izgatna - mondtam.

- Igen Bella? Úgy gondolod?

- Dylan ugye nem most akarod benyögni, hogy buzi vagy?

Regiből kitört a nevetés.

- Juj lebuktam - játszotta Dylan. - De ha már egyszer így alakult... - mellém ült. - Láttad azt a helyes pasit, amikor jöttünk ide a lépcsőhöz?

- Ajj, nem. Hogy nézett ki? - szálltam be a játékba. 

- Na jó, hagyjuk. Nekem ez nem megy - adta fel.

Felnevettem.

Negyed óra múlva Nick valóban visszatért. Valamivel később pedig Bettyék is újra csatlakoztak hozzánk. Sokat beszélgettünk és nagyokat nevettünk. Imádtam ezt a társaságot. Erre a néhány órára teljesen meg is feledkeztem Justinról. 

Az este folyamán még bedobtam magam és lenyomtam egy imprós táncot, Regi majdnem bepisilt, úgy nevetett, Viebs és Nick pedig közelebb kerültek egymáshoz. Örültem neki, hogy végre Viebs szíve is felengedett, csak azt nem értettem, hogy előtte, hogy tudta olyan jól játszani, hogy Nick egyáltalán nem érdekli, sőt idegesíti.

11 körül anya csörgött telefonon, hogy induljunk haza. A lányoknak ugyanis még el kellett jönniük hozzánk a cuccukért, aztán haza is kellett még menniük. 

Az egész csapat eljött felénk. A csajok gyors összepakolták a cuccuk. Jason hazakísérte Bettyt, Nick Viebset, Dylan pedig Regivel ment, ugyanis ők egy felé laktak. Brad még maradt nálam egy kicsit.

- Na hogy vagy? - kérdezte.

- Remekül. Megoldottam ma két problémát és ez nagyon is boldoggá tesz - válaszoltam.

- Ahha, értem.

- Brad! Ne aggódj már annyira a lelki állapotomért.

Imádtam, hogy ennyire törődött velem, de azt soha nem bírtam elviselni, ha valaki annyit aggódott értem. Elég volt a szüleimtől...

- Jó, jó - mondta és felállt az ágymaról. - Holnap? 

- Majd délelőtt megbeszéljük MSN-en.

- Oké. Akkor én most megyek.

Bólintottam.

- Lekísérlek. Úgyis be kell zárni.

Némán ballagtunk le a lépcsőn. Az ajtóban Brad még egyszer felém fordult.

- Ne agyalj éjjel... - mondta komolyan.

- Nem fogok - ígértem.

Adott egy puszit a homlokomra, majd elment.

Én bezártam az ajtót, majd felrohantam a szobámba. Vettem egy gyors zuhanyt, aztán még felnyitottam a laptopom és megnéztem az e-mailjeim. Csak facebook értesítős üzeneteim érkeztek. Picit élt bennem a remény, hogy kapok egy üzenetet Justintól, de, ha józan ésszel gondolkodtam akkor láttam, hogy ennek az esélye egyenlő a 0-val. Lecsaptam a laptopom tetejét, a nagy ágyam legtávolabbi sarkába löktem, majd jól befészkeltem magam a takaró és párnák közé.