14. fejezet: Őszintén*

sziasztok! : ) itt az új rész.: ) kicsit félek, mit szóltok hozzá, de azért remélem tetszik.: ) véleményeteket bátran fejtsétek ki komiban ; ) ja és remélem érthetőre sikerült.: $ napuszii.<33

Az ajtó nyílódott és Justin lépett be rajta. A többiek mintha ott se lettek volna, egyből odajött hozzám.

-         Bells. Hogy vagy? – kérdezte.

-         Sokkal jobban – mosolyogtam rá.

Picit az ő szája is felfelé görbült, de nem voltam nagy hatással rá. Mondjuk nem nyújthattam valami szép látványt… Ráadásul még az infúzió is... (így kell írni?xd)

-         Justin nem kellett volna idejönnöd, főleg nem az éjszaka közepén – mondtam.

-         Szerintem sem kellett volna idejönnöd. Inkább menj csak vissza a világodba – szólalt meg Brad.

Megdöbbentem.

-         Brad…!

Justin értetlenül nézett.

-         Jól hallottad! Ha nem jöttél volna ide, Bella nem sétált volna egyedül haza és nem támadták volna meg és most nem feküdne itt.

-         Brad, állj már le! Nem Justin hibája!

Biebs eltorzult arccal nézett rám.

-         Nem Bella. Igaza van. Nagyon sajnálom.

-         Justin hagyd abba! Nem a te hibád! Brad, kérlek állítsd le magad!

A hangom már remegett, szemeim égni kezdtek, de Brad nem állt le.

- Nem, Bella. Tudnia kell az igazságot. Az egész miatta van.

A legjobban az zavart, hogy Jus nem ellenkezik. Csak nézett felém meggyötört arccal, de mintha nem látott volna. Belemerült a gondolataiba. Kész voltam. Előtörtek a könnyeim.

- Brad, fejezd már be! Nem veszed észre, hogy ezzel csak ártasz Bellának?! – ordította Betty.

- Kérlek, menjetek ki, mind! – néztem szúrósan Bradre. Borzasztóan mérges voltam rá. Tudtam, hogy csak nekem akar jót, de már túl messzire ment.

Kérésemre mind kimentek és még megkértem a csajokat, hogy senkit se engedjenek be, se anyát, se apát, senkit.

Halkan sírdogáltam magamba és próbáltam megnyugodni. Justin mintha nem lett volna teljesen magánál az utóbbi percekben. Mintha csak a teste lett volna ott, az agya valahol teljesen máshol járt.

Egy órával később bejött a szobába Betty, Viebs, Regi, Dylan, Nick és Jason elköszönni. Már éjfél is elmúlt és még csak akkor mentek haza.

Nekem vannak a világon a legjobb barátaim – gondoltam.

Miután elmentek Brad és Justin lépett be.

Durcásan elfordítottam a fejem.

-         Bella kérlek hallgass meg – szólalt meg Brad.

Nem bírtam tovább. Felé fordultam.

-         Nagyon sajnálom. Túlreagáltam a dolgot. De tudod, hogy nekem te vagy a legfontosabb lány az életemben és felhúztam magam. De valójában nem is Justinra haragudtam, hanem arra r*b*ncra. Miután kiküldtél minket, megbeszéltük a dolgot és bocsánatot kértem Justintól. Ő megbocsátott. Bella, kérlek, ne haragudj! – hangja teljesen őszinte volt és szemében sem láttam mást. Arcomon kicsordult egy könnycsepp és elmosolyodtam.

-         Szeretlek Bátyó – mondtam és kitártam a karomat az ágyban, hogy jöjjön oda és öleljen meg.

-         Ha nem haragszol megkérnélek, hogy a beszédem első felét ne említsd anyukám előtt – súgta a fülembe.

Felnevettem.

-         Ígérem, nem fogom.

-         Akkor most magatokra hagylak titeket – engedett el és kiment. – Holnap, vagyis délután jövök.

-         Rendben. Várlak. Szia.

Justin leült az ágyam mellett lévő székre. Szemei vörösek voltak. Sírt?

-         Biebs, jól vagy? – kérdeztem.

-         Csak aggódom.

-         Nincs okod rá.

-         Már hogy ne lenne? Bella, nagyon sajnálom. Nem kellett volna elengednem téged egyedül. Igaza van Bradnek, inkább maradnom kellett volna a saját világomban. Nem szabadott volna megismernem téged.

-         Justin, kérlek, ne mondd ezt. Életem legszebb napja volt az, mikor megláttalak a vasúton. Ugye most nem arra készülsz, hogy elmész? – szívem vad zakatolásba kezdett.

-         Nem megyek el. Képtelen vagyok rá. Ahhoz nem vagyok elég erős. Nincs bennem annyi.

-         Te vagy a világon a legerősebb és legkitartóbb ember.

Elmosolyodott.

Az ajtón a családom és egy nővér lépett be.

-         Kicsim most már el kell mennünk – jött oda hozzám anya és egy puszit nyomott az arcomra. – A nővér azt mondta, ha minden jól megy, holnap már otthon alszol.

-         Alig várom – mosolyogtam.

-         Fiatalember? – nézett a nővér Justinra.

-         Ő nem ért magyarul – tájékoztattam a nőt.

-         Justin most már az én látogatási időmnek is vége – mondtam kicsit szomorúan. Ez volt az első alkalom, hogy komolyan beszélgettünk.

-         Nem maradhatnék itt? Kibérelem ezt az ágyat itt – mondta reményteljesen.

Sikerült elintéznem, hogy Justin velem, vagyis mellettem töltse az éjszakát.

-         És a rendőrök? – ugrott be.

-         Elmentek. Minket kikérdeztek, de téged már nem akartak zaklatni – válaszolt apu.

Elköszöntek és mind kimentek.

-         Nem vagy álmos? – kérdezte Jus.

-         Picit. De nem akarok aludni.

-         Pedig kellene. Az már fél gyógyulás.

-         Kérlek. Még nem akarok aludni – néztem rá boci szemekkel.

-         Jó jó – egyezett bele. – Szóval, szerinted én vagyok a legerősebb ember?

-         Tudod te, hogy értem.

Felnevettünk.

-         Anyukád nem aggódik érted? És ugye nem egyedül jöttél ide?

-         Anya tudja, hol vagyok és megérti. És ne aggódj, Kennyvel jöttem. Örült végre, hogy hasznát veszem. Szóval legközelebb, ha akarod, ha nem, elkísérünk.

-         Justin, miért aggódsz ennyire értem? Én csak egy lány vagyok…

-         Őszintén szólva, nem tudom. Ezt nem tudatosan teszem. Mikor beszélgettünk ott az öltözőbe, még nem éreztem semmit. Aztán a kis cetli valahogy melegséggel töltött el. De sajnos csak egy héttel később tudtam írni. Túl nagy volt a felfordulás és anya elvette a gépem. Utána meg mindig csak arra eszméltem fel, hogy egyre többet gondolok rád. Eldöntöttem, hogy idejövök és, hát, imádok itt lenni, mert te is itt vagy. Sok helyen jártam már, mindet szerettem, de mindig hiányzott valami. Itt semmi sem hiányzik.

-         Én… én… nem tudom mit mondjak.

-         Lehet, hogy ez most korai volt, de már nem bírtam tovább és teljesen megértem, ha ezek után már nem szeretnéd, hogy itt legyek.

-         Nem, dehogyis. Ilyenre még csak nem is gondoltam. De ha jól értelmezem, akkor többet jelentek számodra, mint barát!?

Félve bólintott.

-         Most én jövök… A koncert óta beléd vagyok zúgva és mióta idejöttél, ez csak erősödött.

Szemei felcsillantak.

-         De őszintén szólva félek.

Nem értette és nem is érthette, ezért folytattam.

-         Életemben eddig egyetlen barátom volt. Fél éve lett vége. És én tényleg szerettem őt, de megbántott. Kiderült, hogy csak játszott velem. Akkoriban ugyanis én voltam az elérhetetlen lány. 3 hónapig voltunk együtt és én szerettem, de komolyabb dolgokra nem voltam kész, ahogy most sem. Neki onnantól fogva nem kellettem, megcsalt és a többi. Már nem szeretem. Már gyűlölöm. Én egy erős és tudatos lány vagyok. Velem nem lehet szórakozni. Mikor megtudtam, hogy megcsalt, a szívem összetörött, de nem sírtam. Nem érdemelte meg, hogy könnyeket ejtsek miatta. Tudtam, hogy neki az lesz a legrosszabb, ha nélküle is boldognak lát engem. Egy hétbe telt és teljes mértékben kiszerettem belőle.

-         Bells, az az alak szörnyű lehetett. Nem akarlak semmire kényszeríteni, de hidd el, hogy én ilyet soha nem tennék veled. Egyetlen lánnyal sem.

-         Én ebben biztos vagyok…

-         Tudom, hogy nehéz, de ezen egyedül nem leszel túl. Nem kell, hogy én legyek az a valaki, aki segít…

-         Justin – szakítottam félbe. - Az egyetlen ember, aki ezen át tudna segíteni, az te vagy. Másra nem tudok úgy nézni, ahogy rád.

-         És megengeded, hogy segítsek?

Elmosolyodtam és bólintottam.

Arcán letörölhetetlen vigyorült ki és megölelt.

-         Csak engedd meg, hogy én legyek az erősebb.

-         Megígérem, hogy, ha gond van, nem gyűröm le magamban.

-         Helyes. Most pedig aludni – engedett el.

-         Ne! Ez most komoly? Justin, nem teheted ezt velem.

-         Halálosan komoly. Muszáj aludnod. Már hajnali 2 is elmúlt. Késő van. Holnap meg kell még beszélnünk pár dolgot.

-         Mit?

-         Majd holnap.

Miután leoltotta a villanyt megkértem, hogy feküdjön be mellém. Mellkasára hajtottam a fejem, ő pedig csupasz kezemet kezdte simogatni. Ezzel hamar álomba tudott ’ringatni’.