5.fejezet: Ez a valóság?*

- Justin? - kérdezte Regi.
- Igen, én vagyok az, de ti kik vagytok, vagy egyáltalán hányan vagytok? - mondta Ő.
- Nagyon sajnáljuk. A sötétségben véletlenül bekerültünk ide. Azt hittük, hogy kijárathoz értünk - mondtam Úgy éreztem, hogy a többiek mind sokkot kaptak és csak én bírtam megszólalni.
Aztán visszatért az áram. És tényleg ő volt az. Justin ott állt előttünk. Nem mozdultunk. Azt gondoltam, hogy az lenne a helyes, ha elmentünk volna, de túl nagy álom vált valóra, azzal, hogy Justin két méterre áll előttünk egy szobába. Senki más csak Ő és mi négyen.
- Ó, ne haragudjatok. Azt hittem megint egy paparazzi - mondta.
- Megvagy Justin?  - lépett be egy alak az ajtón. - Húú, ne aggódj haver, kiviszem őket - mondta mikor megpillantott minket. Akkor leesett, hogy Kenny volt az, Justin biztonsági őre.
- Nyugi. Ők csak véletlenül keveredtek ide.. Az áramszünet miatt. - ugrott elé Jus.
- Ja jó. Ha így akarod. Bocsi lányok - mondta még és kiment.
Mi olyanok voltunk, mint a szobrok. Csak néztünk ki magunkból. Vicces látvány lehetett. De ki ne viselkedett volna így? Justin megállított egy biztonsági őrt, hogy ne vigyen ki minket az öltözőjéből.
- Ha már így alakult... Foglaljatok helyet nyugodtan. Most úgyis egyedül lennék - mondta és ő is lehuppant egy székre.
- Őőő... hát köszi - nyökögtem. - Bocs, hogy ilyen furcsán viselkedünk, de ez valami őrület.
Felnevetett.
- Semmi gond. Én még örülök, hogy nem kezdtetek el sikítozva a nyakamba ugrani.És hogy tetszett a koncert?
- Óriási volt. Nagyon élveztük - szólalt meg Viebs.
- Köszönjük a VIP jegyeket - mondta Betty.
- Ti voltatok az elsők? Örülök, hogy megismerhetlek titeket. És titeket, hogy hívnak? - kérdzte.
- Én Bella vagyok.
- Én Betty.
- Én Regina, de csak simán Regi.
- Én Vivien, de inkább Viebs.
- Szép nevek. Várj csak, nem te voltál az OLLG? - fordult felém.
- Ő, de - válaszoltam.
- Ilyen se volt még. Egy OLLG-vel sem találkoztam a színpadon kívül, eddig.
Kopogtak.
- Justin, kijönnél egy kicsit? - kiabálta valaki a túloldalról.
- Egy pillanat.
Kiment az ajtón és mi abban a pillanatban beszélni kezdtünk.
- El tudjátok ezt hinni? - elsőként Regi szólalt meg.
- Én annak örülök nagyon, hogy Justin nem küldött el minket. - mondta Betty.
- Te mit csinálsz? - kérdezte Viebs.
- Felírom ide az e-maileinket. Majd kiderül, miért nem küldött el minket... - mondtam.
- Ez jó ötlet - mondták egyszerre.
- Arany eszem van - nevettem.
Eldugtam a papírt egy olyan helyre, ahol majd megtalálja, de csak ha mi elmentünk. Aztán visszaültem a helyemre.
Egy percre rá Jus jött vissza köreinkbe.
- Bocsi, csak el kellett intéznem valamit - mondta.
- Semmi gond.
- Meséljetek valamit. Például honnan jöttetek?
- Kőszegről - válaszolt Regi.
- Az egy kisváros - szólalt meg Viebs.
- Vas megyében - tette hozzá Betty.
- Kb. 250km innen - fejeztem be.
- Hát az nincs közel. És mivel?
- Apukám hozott el minket. Csak ötös félévi átlag kellett hozzá.
- Értem. Az ügyes.
- De most mesélj te valamit.
- Mit meséljek? Szerintem már tudtok mindent rólam újságokból meg ilyenek.
- Nem hiszünk az újságoknak. Szeretünk mindent elsőkézből hallani - mosolyogtam. - Nincsenek előítéleteink.
- Értem. Ez tetszik.
Justin nagyon kedves volt velünk. Válaszolt a kérdéseinkre. Mesélt az életéről, hogy miken ment keresztül. Elmondta néhány sokkoló élményét is, amiket rajongók okoztak. Nagyokat nevettünk. Nem is vettem észre, hogy elrepült az idő. A telefonom csörgésére figyeltem csak fel.
- Igen? - szóltam bele. Apa volt az.
- Szia! Hol vagytok? Már vége a koncertnek nem? Itt vagyok kinn és már mindenki elment - aggódott.
Gyors rápillantottam az órámra már fél 12 volt.
- Jajj, apa, nagyon sajnálom. De ne aggódj jól vagyunk. Mesélnünk kell majd. Csak telefonba hosszú lenne. Maradj a kocsinál, 10 perc és ott vagyunk - hadartam el neki.
- Jó jó. Várlak titeket.
- Nagyon sajnálom, de mennünk kell - mondtam a többieknek. - Apa már nagyon aggódik.
- Értem. Nagyon örülök, hogy találkoztunk - mondta Justin.
Felálltunk, mindegyikünket megölelte Justin, majd megkérte Kennyt, hogy vezessen ki minket.
Ahogy sétáltunk kifele, mintha nem is Justinnal, a 16 éves tinisztárral beszélgettünk volna. Egyszerű volt. Olyan, mintha egy átlagos fiúval beszélgettünk volna. Az elején még furcsa, de később más volt... Óriási, de mégis átlagos volt.